Az alábbiakban nagyon tömören és közérthetően összefoglalom, hogy azok a házaspárok, akik a válás mellett döntenek, milyen jogi lehetőségekkel/kötelezettségekkel/költségekkel számolhatnak. A tárgyilagos összefoglaló mellett egy személyes megjegyzés: ehhez a jogterülethez szükséges a legtöbb türelem és empátia az ügyvéd részéről, fontosnak tartom, hogy olyan jogi képviselő segítségét kérjék, akiben igazán meg tudnak bízni.

Bontóper

A házasság megszűnését csak a bíróság a jogerős ítéletével állapíthatja meg. Triviálisnak tűnik ez a kijelentés, de találkoztam már házaspárral, akik 10 éve szétköltöztek, írtak maguk között egy „papírt” és ők úgy tekintették, hogy elváltak. Természetesen helytelenül.

A bíróság a bontóperben  határozatot hoz a házasság felbontásán kívül a közös gyermek sorsáról (felügyelet, kapcsolattartás és tartózkodás kérdése), az esetleges tartásdíjakról és  házastársi közös lakás használatának rendezéséről.

Fontos, hogy minden más vagyoni, tulajdonjogi kérdésben a bíróság a bontóperben nem dönthet – erről a felek vagy peren kívül megállapodnak, vagy egy teljesen külön házassági vagyonjogi pert indítanak.

A bontó per fajtái:

  1. „Megegyezéses” bontás: Amennyiben a felek meg tudnak egyezni az összes fenti kérdéssel kapcsolatban, a válás jogi folyamata gyors és gördülékeny lesz. Ha a házaspárnak nincs kiskorú közös gyermeke, egyetértés esetén a bíróság már az első tárgyaláson felbontja a házasságot.  Közös kiskorú gyermek esetében a második tárgyaláson kerül sor a házasság felbontására. Bizonyos esetekben ez a folyamat így is elhúzódhat egy éven át.
  2. „Tényállásos” bontás: Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni bármelyik fent felsorolt kérdésben, a helyzet sokkal bonyolultabbá válik. Ekkor a bíróság feladata, hogy a házasság megromlásához vezető folyamatot teljes egészében feltárja azért, hogy kétséget kizárólag megállapítsa, hogy a házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A bíróság ilyen esetekben elsősorban a házasfeleket hallgatja meg, azonban akár hivatalból is sor kerülhet bizonyítás felvételére tanúk meghallgatására, abból a célból, hogy a bíróság teljes mértékben meggyőződjön a házasság megromlásának körülményeiről illetve arról, hogy az teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott.

A folyamat vége ugyanaz lesz, mint a „megegyezéses bontásnál”, csak sokkal drágább, hosszabb és mindenki számára kínosabb az eljárás, mivel a bíróság még a pár szexuális életéről is nyilatkoztatja a feleket.

A bírósági illeték 30.000,- Ft.

Házassági vagyonjogi per

Minden más vagyon jogi kérdést a felek ügyvéd által ellenjegyzett vagy közokiratba foglalt megállapodásban rendezhetnek, vagy megegyezés hiányában bírósághoz fordulhatnak.

A bíróság a vagyonjogi perben a teljes vagyoni rendezés elvét követve a felek teljes vagyoni helyzetét felderíti, . Ennek során vagyonleltár keretében a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek számbavételére és vagyonmérleg felállítására kerül sor.

Az eljárási illeték a pertárgyérték (tehát a felperes által követelt összeg) 6%-a.

Hiszek benne, hogy egy ügyvéd feladata elsősorban a feleket megfelelő empátiával és felkészültséggel a közös megegyezés irányába “terelni”, hiszen így lelkileg és anyagilag is minden sokkal gyorsabb és fájdalommentesebb lesz.  Amennyiben azonban az ellenérdekű fél nem hajlik az ésszerű megállapodásra, egy rátermett ügyvéd szakmai segítsége elengedhetetlen.